Mert hát ugye lenni a legkönnyebb. Nem gondolkodni, sosem járni arra, amerre nem szabad, aludni, mikor aludni kell, ébredni, ha ébreszt hideg ujjaival a reggeli Nap, visszaaludni, mert illik lustálkodni az ágyban, nevetni, ha vicceset mondanak, és becsukni a szemünk, ha erős a fény. Lenni könnyű; és ahhoz, hogy ezt más is észrevegye, még csak nem is kell tennünk szinte semmit; csak tettetni, hogy néha magunkba nézünk, rímeket lopni valami idézetes oldalról, kicsit el is hinni, hogy ezt mi találtuk ki, és már vagyunk is. Sok mástól hallott szóból szerelmet vallani, nyöszörögni valamit a fájdalomról, ha épp fájnia kell, és mindezt csakis csendben, hogy annak hatása legyen. És ilyenkor nagyon boldogok vagyunk, mert lenni olyan könnyű, és ha valami könnyű, azt mi nagyon szeretjük.
Élni… na az már más dolog.
És annyit hazudunk, ah. Mert hazudni valahogy olyan… „létszerű”.
Valószínűleg sok titok gondol most épp arra, hogy ma este túl nagy a csend ahhoz, hogy szívek törjenek.
És ahogy most ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy előtted már nincs semmilyen titkom, és ettől most iszonyatosan jól érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése