Hosszúra nyúlik ez az álom, én itt ragadtam, ablakok mögé zárva, és bár innen rálátok az egész világra, mégsem ér az egész semmit sem. Hazudnak a fák, hazudik az olvadó hó a szemközti tetőn, hazudik az a sárgafényű autó ott a távolban, hazudnak az ébren alvók, az alvajárók, a lámpafénynél szeretkezők, az épp hosszan imádkozók, a mai utolsó cigarettájukat szívók, a tegnap még férjek, ma már szeretők, a rossz kedvüket alkohollal gyógyítók, és azok is, akik épp igazat mondanak.
A kisvárosi éjjel csendjéből hazug, fertőző némaság csorog az utcára; narancsra festi az éjszakát, és kéretlenül velem marad az ágyamban, amíg el nem alszom.
És csend.
n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése