Szóval

Szóval most egy ideig csönd.

. . .

Egy igazi celebmágnes vagyok. : )

És legyen elég ennyi a napomról. (A kultúra zh-t... azt inkább ne tárgyaljuk.)

n.

Hogyan

Nagyon utálom magam, amikor nem tudok nemet mondani. Szégyellem, hogy ilyen nagyon befolyásolható vagyok, és azt is, hogy még úgy is, hogy mindezt TUDOM, nem vagyok képes rajta változtatni. (Pedig már hányszor eldöntöttem, hogy megváltozom... Túl sokszor.)

A másik dolog meg... Egy ideje téli álmát alussza bennem a kreativitás, és nem tudom, hogyan ébresszem fel.

És ah... a blogom statisztikájáról is az EKG görbe jut eszembe, nem bírom.

Ez annyira...

Semmi

Elképzelem, ahogy megkérdezi: ,,És hol van a régi lány?"

És te hallgatsz, mert fogalmad sincs, hogy hol van... csak azt tudod, hogy most mosolyogni kell, úgy kell tenni, mint aki jót nevet a múlton, pedig beleremeg a szíved a semmibe...
Nem azért nem válaszolsz, mert nem akarsz válaszolni, egyszerűen csak azért, mert semmit sem tudsz már rólam.

n.

Emlékezni

Sokszor vágyom arra, hogy mondjak valamit. Valamit, ami igaz, és aminek az üzenete eljut oda, ahova kell... de úgy érzem, legtöbbször csak cetliket írok, amiket belegyömöszölök egy-egy palackba, majd egy ismeretlen folyón útnak engedek... és ezek persze sosem találnak el oda, ahova szerettem volna. Néha annyira eltéved egy-egy üzenetkém, hogy még vissza sem tud találni, vagy egyszerűen csak széttörik a palack, a cetli átázik, a szavak leolvadnak a papírról, én pedig elfelejtem, hogy mondtam valaha is valamit, és minden megy tovább.

Hány ilyen szétfolyt szót rejthet most ez a titkos folyó?

A tinta már sötétkékre festette a vizet... azt hiszem, emlékeznem kellene.

n.

James

Igazából tényleg tök szívesen csinálnék valami emberibbet annál, hogy itt ülök kb. egy fél órája és csak bambán bámulom az anatómia jegyzetet... de mire összeszedném magam, és kimennék, már tök késő lenne, meg amúgyis... szóval nem megyek sehova.

Igen, inkább leírom ide, hogy mennyire hülye vagyok, amiért egy szombat estét feláldozok a SEMMI oltárán a SEMMIÉRT.

Van az a semmittevés, amikor tudod, hogy nem valami helyett csinálsz aktívan semmit, és van az a semmittevés, amikor csinálnod kéne valamit, de nem vagy rá képes. Na én most épp a másodikkal kötöttem szoros barátságot, és el kell, hogy mondjam, ez a semmittevés tele van lelkiismeretfurdalással és egyáltalán nem pihentető... 

Ah.

Ja, és hallgassatok James Arthurt!

n.

Today's Danny

Hát... jó éjt. : )

n.

Nothing

Kíváncsi vagyok, hány olyan emberrel kell még találkoznom, akinek a szíve semmivel sem több annál, mint amit az anatómia könyvek írnak, és aki az igaz érzelmeket mítoszoknak tartja, ahhoz, hogy végre megértsem, mindez teljesen mindennapos, és ha valaki teljes szívvel képes szeretni, azt meg kell becsülni.

De tényleg, hánnyal?

minél többször tévedek el magamban, annál inkább tudom, mit is keresek; és minél többször találok rá egy-egy válaszra, annál közelebb vagyok ahhoz, hogy...

...újra eltévedjek.

n.

: )

Danny, kösz, hogy nem tudok tanulni, mert nem tudom nem a szép pofidat nézni és nem a hangod hallgatni... újra meg újra.

n.

tudom, hogy már egy hónapja nem írtam, de töredelmesen bevallom, hogy nagyon nem tudom, miről kellene, és különben sem, meg egyébként sem, meg minek is és a többi.

majd.

n.

A látszat csal.

Ez nem egy eltévedt The Scarlet Diaries-es poszt. ;)

Mióta elmesélted az álmod, nem tudok másra gondolni, csak arra a kiállításra, a tiedre, ami tudom, hogy egyszer majd valóra is válik; arra, ahogy észreveszlek, és arra, ahogy újra beléd szeretek. Miközben  beszélgetünk, csak nézlek, és nem jutok szóhoz. Látom magunkat, ahogy ebédelünk, és ahogy mesélünk egymásnak az életünkről; arról, amiben már olyan régen nem vagyunk ott egymásnak. És hogy minden sikerült, amire vágytunk, de az egész... valahogy... üres a másik nélkül. 

Ez az álom valahogy hatalmas hatással volt rám, mint egy film, amit azóta újra és újra lejátszok a fejemben. Látom a lakásod, az ezüst autód, szinte érzem az illatod, remeg a hangom, ahogy beszélek hozzád, zavarban vagyok, lenyűgözöl; így képzelem.

Mindezt annyira szeretném. Csak a kiállításon egyedül szeretnék állni a színpad előtt, nem mással. Egyedül, büszkén, tudva, hogy te lépsz oda fel pár perc múlva és boldogan azért, amiért szeretsz.

Most nem tudom levakarni magamról a mosolyt. Olyan, olyan, olyan jó így! :)

Ezt pedig azért, hogy lásd, én hogyan képzeltem el magam azok alapján, amiket mondtál:

n.

Sokan

rohadtul meglepődnétek azon, mi minden van mostanában velem, de... nem mondok semmit, mert egy-két ember, aki sejtem, hogy olvas, egészen biztos örülne annak, ami zajlik bennem. : )

Azért megoldom.

Ha a szívem ezerszer is zuhan ki a helyéről útközben, még akkor is.

És ha néha kicsit meghalok, még akkor is.

n.

I.

Igazából tényleg fogalmam sincs, miért akarok ennyire beszélni, miért akarom ennyire elmondani a gondolataimat, miért akarom, hogy valaki meghallgasson... mikor igazából nincs is mit mondanom.
Egy azúrlepke elhintette ennek a gondolatnak a magját a fejemben az éjjel, és azóta ezen kattog az agyam.  Megosztani, hogy odafigyeljenek, aztán meg elbújni, mert figyelnek. 

Annyira hihetetlenül hülye vagyok.
__________________________

nyakam köré tekeredett

ez a narancssárga féléjszaka,

hogy a csillagokat innen
nem igazán látni soha,
és mikor kívánnál,
csak csillagpótló
függönyös ablakokba botlik vágyad,
sötét ajkad egy ilyen éjszakán
csöndre inti ágyad,

ma ez a vihar egészen a
bugyraidba sodor,
és te nem tudod az utat
vissza,
míg alszol, az ördög az álmaid issza,
reszket a szemed a pillák alatt,
múlni vágynál,
egy kopott fényű ablakra kacsintva
lopva azt kívánom,
bárcsak
látnál.

n.

...

n.

_

Az van, hogy mostantól nem tudjátok követni a blogomat, illetve hogyne tudnátok; ha rendszeresen visszajártok, ilyesmi... Kitöröltem azonban a "feliratkozás" funkciót odalentről, mert ez nem egy figyelem és nézettséghajhász blog, a másik annál inkább, haha. De tényleg, valami furcsa, perverz módon magamnak akarok ideí rni, persze majd ha kilinkelem facebookra az éppen aktuális gondolatomat, majd mindezt jól megcáfolom, de teljesen mindegy, nem? Azt csinálok, arról írok és AZT, amit csak szeretnék. 

Hát íííígy.

Ja és igen, szeretnék több időt fektetni ebbe az egészbe, abba, hogy leírjam, ami bennem van, mert elhanyagoltam, és szörnyen hiányzik. Belezuhanok a meg nem írt verseimbe, és nem engednek mosolyogni. Szóval írni fogok, de a statisztika nem fog érdekelni ezentúl, túlságosan függtem ettől... mit írjak, hogy az érdekelje az embereket, hogy arra érdemes legyen rákattintani, hogy azt érdemes legyen elolvasni, stb, de ettől csak meghalt az egész. Véleményekre viszont kíváncsi lennék, írjatok nekem, ahogy eddig is tettétek. :) Nem egy embert ismertem már meg a blogomon keresztül, és ez olyan jó! 

Szóval ez most ilyen kis kirohanásszerű izé, mert elegem van abból, hogy százszor átrágom a dolgaimat, mielőtt leírnám... mert félek attól, ki olvassa majd el. Szóval csókszi, remélem, be tudom majd tartani mindazt, amit leírtam. ;)

n.

Elöntött a felismerés,

hogy érek valamit, és hogy számítok valakinek, és hogy mindez őszinte és... IGAZ!

Fura érzés, ijesztően hatalmas lesz tőle a melegség bennem... imádom.

(Gyógyulj meg!)

n.

Nem tudom,

kicsit összevisszaság egy ilyen pesti éjszaka. Nem szeretnék élménybeszámolót tartani, mert ez nem egy ilyen blog, de azt muszáj elmondanom, hogy az 'olajmágnás' (Alextól idéztem, szia, Alex!: D) pasiktól hánynom kell; nem tudom, lehet, csak nekem nem imponál az, ha valaki a pénzével, és a csodálatos, előre bebiztosított jövőjével akar levenni a lábamról... De mindegy is, ilyen esetekben általában hamar észreveszik, ha a beszélgetés nem úgy alakul, ahogy várták, és pár percen belül már más lány fülébe súgják a nyálas hülyeségeiket.

Mikor megérkeztünk, a hely szinte kongott az ürességtől, a zene szörnyű volt, az italok drágák, azonban eltelt egy-két óra, és a hely egy igazi szaunává változott, úgyhogy az izzadt srácok miatt, akik táncolni próbáltak Zsófival és velem, visszasírtam Richie Richet.

Nemsokára le is léptünk.

Hát így sikerült az első estém Budapesten; azt hiszem, nem ez lesz a törzshelyem.

Ja, és azt még nem is említettem, hogy amint beléptünk a klubba, 2 percre rá odajött hozzám valaki, hogy ismer engem, ugye blogger vagyok, igenigen, olvassa a blogomat, és milyen jó, hogy itt vagyok, hogy kerülök ide, ilyesmik. Sokkolt a dolog, nem is nagyon tudtam ezzel mit kezdeni, de tetszett a szituáció. : D
____________________________________________________________________________
(Ádám, annyira hiányzol, tudom, hogy csak nemrég jöttem el otthonról, de a fene gondolta, hogy ilyen nehéz lesz ez az egész. Ah... Néha csak fekszem az ágyon, hallgatom a 'dalunkat', és próbálok nem sírni, mert jó itt, csak... nem vagy velem.)

n.

Rímek nélkül

halak ússzák magukat kövekké
a talpam alatt,
ez a sötét tenger
a lábaim alatt
hazáig ringat;

a fák közt,
augusztus egyik soha véget nem érő napján
csak arra gondolok,
hogy vagy,
és hogy ezek a halkavicsok,
amik most a talpam karmolják,
mint kóbor macskák fordított tappancsai,
egyszer majd behúzzák a körmük,
és akkor olyan puha lesz a föld,
hogy szívesen vetem majd meg
rajta ágyam,
és álmodni is ide járok majd,
mert itt senki sem lesz;
csak én és a gondolat,
hogy vagy.

n.

We are shinin'

Nagyon megijedtem ettől az egésztől, hirtelen valahogy nem is tudom igazán, mi lenne a legjobb.

Csendben voltam az utóbbi időben, pedig sok minden történt... De nincs kedvem sajnáltatni magam, úgyhogy ezt a témát most át is ugrom. Hopp.

Valahogy semmiről sem merek írni. Nem tudom, de félek az "én megmondtam, én előre megmondtam" megjegyzésektől, meg nagyon utálom, ha mások is tudják, hogyha valami nem sikerül... Mindenféle hülyeségeket álmodok a jövő évről, arról, milyen lesz ott nekem, ki fog szeretni, vagy hogy mennyire leszek egyedül egy tömött szobában, ahol mindenkinek van saját olvasólámpája, és ahol penészes a fal.
Na mindegy, ez most már ilyen. Az egész nyár egy nagy izgulás, semmit sem tudok biztosra, egyetlen napra sem tudok megnyugodni teljesen, hát ez van.

És lehet, hogy az is benne van a dologban, hogy reménytelenül szeretek szerelmes lenni, de ma, mikor itt voltál, megállás nélkül 'heaven is a place on earth with you'-t dúdoltam. Ah, nagyon jó, hogy vagy. És hogy ilyen hihetetlenül türelmes vagy még akkoris, mikor kezelhetetlenül szomorú vagyok egy hülyeség miatt. : )

Ezek még régebbi képek, de csal valahogy most jutottam el odáig, hogy feltöltsem őket. Szeretem őket. Köszönjük, Anita. 
És ha már fotók, akkor itt van még egy, ez nem olyan régi. Az új profilképem, haha.

n.

: )

♥
 n.

ELTE, jövök! ;)

És ezt csak azért, mert erre nagyon-nagyon büszke vagyok! : )
Felvetteeeek, juhúúúú! : )
És most nincs is kedvem írni semmi másról, mert boldog vagyok! : ) Úgy tűnik, "elég" voltam. : )

(És a bizonyíték... ;D)

n.

Tegyük fel, hogy álmodtam.

Vajon aggódik majd értem, vagy ő is örökké ilyen marad? Mint egy folt a csillagos égen, egy folt, ami, ha ruhán lenne, csak úgy kimosnák, de én nem ilyen folt vagyok. Folt vagyok, amit csak akkor láthatsz, ha magadra húzod a répa-köpenyed, mert mikor fekszel az ágyban, messziről nézve egy csinos kis répa vagy. És akkor ott vagyok az égen, egy olyan valami vagyok, ami elhomályosítja a szemed, én vagyok a maradék a tányérodon, amit már nem tudsz lemosni.

Ha becsukom a szemem, disznófejű óriásvonatok törnek be az ablakon, kéményük szomszédokat pöfékel a lakásokba, akik este 21:56-kor, mikor én már rég „jóéjt” kívántam a szüleimnek, szűz lányokról mesélnek a már nem szűz lányaiknak. A disznóvonatból közben csókos székek nőnek, én pedig félek, hogy örökké így maradok. Nem tudom, mi az, ami tényleg megtörténik velem, és mi az, amit csak elképzelek. Kutyák, fekete kutyák, pirosat világító orral, nem is, inkább farkasok. A szomszéd még mindig beszél. Ebben a sötét éjszakában úgy visszhangzik a hangja, mint a hülyeségek a fejemben arról, hogy meg kell halni; félek, mert utálom ezt, ami most vagyok. 

Vajon mindez itt lesz reggelre?

Vajon mennyit sírtam?

Értették, amit beszéltem?

És én azt hallottam vajon, amit valójában mondtak?

És ha reggelre…? Ah, mindegy.

Ádám, szeretlek.

Szomorú koszorú,

két kis piros bogár,

szemedből két kezembe hullik

a hajad, mint lágy

tavasz, úgy kergetsz a nyárba,

miközben fúj a júliusi szerelem.

Vajon élek még akkor,

amikor igazán,

őszintén élek majd?

n.

...

Pont, pont, pont... és tényleg csak ezek körül forog most a világ nekem, mert izgulok, és ideges vagyok, és áá.

"Gyakrabban járok a felvire, mint pisilni." (Csipi)

És tényleg.

n.

Nyaf

Tegnap este sikerült bemutatnom Ádámnak azt, amit már eddig is tudott, de még nem látott... tányérokkal a kezemben megbotlottam a szobában, a tányérokat összetörtem, majdnem a lábam is, de végül "csak" megcsattant a nagylábujjam; mivel nem tört el, szerencsére nincs szükségem gipszre, csak hát... a járásom most nem épp a legszexibb, bicegek. Hihetetlenül ügyes vagyok, megérdemelnék egy tapsot komolyan. : )

Ja, és mindezt pont azután, hogy megnéztük együtt a Titkot, és én elhatároztam, hogy mostantól megváltozom, nem hagyom, hogy ilyen dolgok történjenek velem... na erre 5 percre rá kiterülök a szobában. Vicces.

Ééééés az elektronikus felvételinek üzenem, hogy csipkedjék magukat az utolsó még fel nem dolgozott dokumentumom feldolgozásával, mert hihetetlenül IZGULOK már a pontjaim miatt. Köszi.

És most, hogy már eleget nyafogtam, megyek és alszom egyet.

n.

Reggel

úgy fekszel, mintha törne a szél,
derekadon csillog az éjjeli por,
hajnalban tenyereddel takarózol;
valaki itt járt, és te ma is elkéstél.

ágyad álmok gyáva reinkarnációja,
suttogsz, hogy ne sírjanak a párnák,
eltűnsz, mert keresnek,
és ha keresnek, akkor el kell tűnni,
és mikor bágyadt szemed
csillagokat keres,
mint egy gyerek, úgy kezdesz pityeregni,
mert a reggeli zajban már
sehol sem találod, ki voltál.

n.

Elköltöztem

A wordpressel már nem tudtam mit kezdeni, és hát állítólag a változás jót tesz, vagy ilyesmi; szóval mostantól itt keressetek. : )

És csak mert ez az egész még annyira üres, és a változást amúgyis elég nehezen bírom, ezért úgy gondoltam, kiválasztok néhány kedvenc saját verset még az előző blogról (igen, a wordpresses blogom elég sokat jelentett nekem, de... valahogy mégis úgy éreztem, ideje megválnom tőle).

Fénycsóva nélkül

fénycsóva nélkül

zuhanok a hullócsillagok

mögött;

feketén pihegek

az ujjaid között,

ha

az égre mutatsz;

meglátsz,

pedig nem csillogok,

csak

pirkadok, alkonyodom,

kócos, csókos, halvány

és egészen apró vagyok,

el-el tűnök,

felsejlem;

tündöklök, elmúlok,

szeretek,
szeretlek.

csöndre intem
magam,
pisszegek.

(elszenderedsz,
és én elfelejtem,
hogy várnom
kell a reggelt.)

Cím nélkül (Évfordulónkra)

mikor elfelejtem a lelkem,
barna szemeimbe kúszik tükröződni,
hogy eláruljon,

hogy könnyé haljon,

hogy rímekbe bújtasson,

hogy két csend között csókká érjen,

ha kereslek, ha vágylak, várlak,

ha szeretlek.

és 
ha örök illatod ringat,
mosolyszemed emléke

tavaszt itat

omló félcsodában,

alvó kézfogásban,

hangos vallomásban,

örök sohanyárban.

(mert mi sosem leszünk nyarak,
izzadt fák lombjai alatt,
örök tavaszt fogadtunk,

hulló hajnalokban

ez a sóhaj végtelen marad.)

Ma

ma cipőkopogás voltam, árnyék;

csöndes kibúvó (ilyenkor messze

szállnék);

leheletnyi bárcsak-lány a hátha-fények

fátyolaként.

szürke falak mosolyogtak, mikor én lettem

minden haragos nemtudom;

halkan kértem a telet, hogy ne,

most igazán hagyjon;

felesleges sós cseppeket

itattam veletek,

mindigenyém talánok;

majd elbújtam a mosolyodban,

és minden apró 

ma-szilánk

a pillanatunk 

mámorává

párolgott.

Mozdulatlan

mozdulatlan fényt iszunk,

remeg bennünk a másik,

hosszú csendet izzad a hajnal,

ez a paplansötét elmúlni látszik.

és éjjel, mikor némán 

csorognak a csillagok,

szemedre hullik a látomás,

hogy már régen nem vagyok.

fülledt, nehéz magány, 

hőség, érdes álomfüggöny,

futnál, de ha nem is akarod,

én holnapig beléd szököm.

egyenként kaparom neked

hűvös esték érintéseit tengerré,

hogy partra vess, hogy ne felejts,

hogy levetkőzhessek emberré.

hullámokat temet a reggel,

téged zúg az álmos kora-nyár,

úszom a sellőcsontok között,

szárnyaimban hallgatag csoda vár.

n.